Blood-C: The Last Dark

A Fumitoval történt incidens óta Saya nem találja helyét és csak és kizárólag Fumito iránt táplált haragja viszi előre. Célja nem más, mint az, hogy végezzen vele. Sayával ezúttal egy teljesen más környezetben találkozhatunk. A kezdetben csöndes és nyugodt falut felváltja a sötét és zajos Tokió, ahol már nyoma sincs főszereplőnk sorozatban megismert kedvességének és bájosságának. Ami talán nem is olyan meglepő a történtek után… Azonban ezúttal Sayának segítőtársai is akadnak. Méghozzá egy csoport, akiket egyszerűen csak SIRRUT-nak hívnak. A SIRRUT céljaként tekinti a Japánban jelen lévő szigorú cenzúra és szabályok elleni fellépést és azok eltörlését, ezért hát ezek forrását veszik célba, aki nem más, mint Fumito. Fumito hivatalosan egy nagyvállalat elnöke, ezért komoly politikai kapcsolatai vannak. Azonban a SIRRUT vezetőjét más szálak is fűzik hozzá, méghozzá rokoni szálak. Ugyanis ők ketten unokatestvérek… A csoport és Saya közös története azzal kezdődik, hogy Saya megmenti az egyik hackert. Ő Mana Hiiragi, aki hamar a szívébe zárja a lányt és mindenhová elkíséri. A lényeg azonban Fumito megölése. Ezért hát, mondhatni, hogy fekete hajú főhősnőnk a SIRRUT mellé csapódik, a közös cél érdekében.

  • Állapot: Befejezett
  • Epizódok: 2 / 2
  • Műfajok: Action, Horror, Supernatural, Vampire, Movies,
  • Animeinfo: MyAnimeList
  • Trailer / AMV: Youtube
  • Szinkron: Magyar Felirat
  • Tipus: Film
  • +18: Nem

Köszönjük a feltöltést Anime Series HUN-Sub felhasználó(k)nak / csapat(ok)nak.




Kapcsolódó művek
Epizodók
1. rész
hd
54:18
2. rész
hd
51:44
Jogi Információk
Az magyaranime.hu a szerverein nem tárol semmilyen videó fájl, vagy feliratot. A videókat kizárólag az indavideo.hu, mega.nz és a videa.com oldalról linkeljük be, így azok a videómegosztó portálok szerverein vannak tárolva, szerzői jogsértéssel vagy más panasszal kapcsolatban ezért az vieómegosztó portáloknál van lehetőség eljárás kezdeményezésére. A videóanyagokat nem az oldal üzemeltetői töltik fel a megosztó portálokra! A videókban található felirattal kapcsolatosan a feltöltőnél tud érdeklődni. Amennyiben bármilyen fajta követelése lenne, vegye fel vele a kapcsolatot / jelentse a videót. A „halott” linkek automatikusan törlése kerülnek rendszerünkből.